Le petit potager

Régóta ízlelgetem ezt a szót és számomra pont olyan, amilyennek hangzik: friss, ropogós, könnyed és franciás. Mint egy zöldség leves vagy éppenséggel egy zöldséges kert. Mindegyik potager-ben, amit eddig láttam volt egy kis könnyed csavar, ami megkülönböztette, a “csak” egyszerűen konyhakerttől. Leginkább ahhoz tudom hasonlítani ezeket a kerteket, ha valaki tudja, hogy milyenek azok a nők, akik nem erőlködve, hanem könnyedén tudnak elegánsak lenni, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Semmi erőlködés, mégis a végeredmény könnyed, tökéletesség, visszafogott elegancia. Nos, ilyen kert az igazi potager.

 Az elsőt magán a Champ Elysées-én láttam, ahol a francia kertészek nem átallottak a virágok  közé színes szárú mangoldokat és őrületesen harsány, sötét zöld levelű keleket ültetni.  Szépség és hasznosság könnyedén egybe kombinálva, mert nincs is nagyszerűbb annál, ha  egy kert nemcsak szép, de hasznos, ehető is.

A saját kertemben többször is próbálkoztam hasonlóval, nemcsak a szépségből, hanem a biokertészkedés növénytársítási alapelveiből kiindulva vagy a kolostorkerti hagyományokból merítve: fűszer- és aroma növény gyűrűvel megvédeni a “hasznos” konyhakerti növényeket a kártevőktől. Gyönyörű a kertem, büszke is vagyok rá, de azt az igazi könnyed, franciás hangulatot mégsem sikerült megteremtenem. Egészen az idei évig. 

 Az udvarunk előkertjében két éve kezdtem el kísérletezni egy szigorúan  strukturált, egyenes vonalak mentén kialakított, alapvetően négy darab  egyforma négyzetre osztott levendula és fűszerkerttel, abból a  meggondolásból, hogy a ház, az út és a kerítés fala között amúgy is  behatárolt keretek közé nem érdemes tájképi kertet vagy akár mini  dzsungelt beerőszakolni.

 Ki is alakítottam az egyenes vonalú ágyásokat, az egyforma szélességű  utakat és az egyenes vonalba beültetett levendula sorokat. Az ágyások  szélére örökzöld bukszus szegélyt telepítettem, amit szigorúan szögletesre nyírt egybefüggő kerítés szegély formájúra nevelek majd. Elkészült, szép is volt, csak valahogy hiányzott belőle valami különlegesség, valami csavar ami igazán magával ragadja az embert.

 És akkor jött a szikra és az inspiráció, hogy ki kell emelni a kertet a  vízszintes létéből, izgalmasabbá, élőbbé kell tenni. A még csak fejlődő  kertet egy kis csalással késszé varázsolni, úgy hogy az évelőket hosszú  távon nem befolyásoljuk a fejlődésükben, de megtörjük és izgalmassá  tesszük az által, hogy magasabbra növő növényeket helyezünk el benne.

 Így aztán nekiálltam és bambusz karókból kecses sátorszerű kereteket  készítettem, erre fut majd fel a tövébe vetett bab és az uborka, két-két  ágyásonként váltakozva. Emellett színes egynyáriakból magkeveréket  mixeltem, amely többféle (jellemzően rózsaszínű) ciniát, pillangó virágot, koriandert, színes levélnyelű mangoldot és dísznek nevelt édesköményt tartalmazott és ezt szórtam el a négyzetekbe, a levendula tövek közé.

Bár még csak én látom benne azt a kertet, amivé az idén nyárra lennie kell, de azt gondolom, hogy végre ez lesz az én igazi potager-ém. A szigorúan formalizált francia kerti hagyományokra épülve, belevinni egy kis csavart, az ezüstös sorok közé zöld zöldség sátrakat és könnyed, színes virágfelhőt varázsolni. Szép a szemnek, hasznos a rovaroknak és táplálék az embernek. Kell ennél több a tökéletességhez?