A komposzt tényleg a legcsodálatosabb dolgok egyike azoknak, amik csak a kertünkben megteremhetnek. Bár elég nagy tévedés azt hinni, hogy csak úgy magától terem, valójában mint a legtöbb dologgal elég sok macera van vele. Főleg amíg az ember a saját bőrén-kárán megtanulja, hogy mit érdemes és mit nem.
Nem érdemes például eltüntetni kívánt nagy darab ágakat csak úgy simán egészben beledobálni, arra gondolva, hogy ott majdcsak történik velük valami és addig sem a kert közepén éktelenkedik. Nos nem nagyon történik, persze egy kicsikét besötétedik a színe, jól összegubancolódik más nehezebben elkorhadó dolgokkal, de fájdalom még egy-két év múlva is szinte újszerű állapotban kerül elő a kupacunk mélyéről. Tényleg sok mindent lehet komposztálni, de leginkább olyat ami a lágyszárú formátumhoz közelít.
Kivételt képeznek ez alól az olyan vízi növények szárai mint a sás és a gyékény, amik éppen hogy a vízálló életmódra rendezkedtek be és ezért csak nagyon hosszú küzdelem árán hajlandók lebomlani. Vagy az avokádó magja ami két éves intenzív komposzt kúra után is remek egészségnek örvendve kerül elő legnagyobb meglepetésünkre a halom mélyéről. Hasonló megfontolásból lehet, de nem nagyon érdemes kísérletezni a dió és tojás héjjal sem:((
A másik fontos tanulság számomra, hogy az előre elkészített a legfontosabb kerti desing szempontoknak bizonyára megfelelő komposztálók nem feltétlenül a legnagyszerűbbek ehhez az egész hadművelethez. Egészen addig nincs velük gond, amíg össze kell szerelni és meg kell tölteni őket mindenféle zöld maradvánnyal, de amikor az ember ki szeretné belőlük nyerni a szorgos gyűjtögetés és egy egész éves korhadozás eredményét, nos ez nem is olyan egyszerű. Az én komposzt praxisomban eddig egy darab fáradt zöld műanyag (szélein összeműanyagszögezett) és két darab falécekből vízmértékben (!) összeállított (máskülönben eléggé rusztikus kinézetű lesz már az elején), négyzetes alapterületű szerkezet fordult meg. Mindegyikkel a döntő ütközetre akkor került sor, amikor ki kellett (volna) belőlük szedni az elkészült komposztot. Sajnos, csak azok kedvéért, akik még nem láttak ilyet, a komposzt nem a dombtetőn keletkezik. Sőt általában nem is úgy kell elképzelni, hogy a fáradtsággal összehordott halmunk egy varázsütésre finom kis komposzttá változik, hanem inkább úgy, hogy bár az egész felülről nem sok bíztatót mutat, de mi igenis hiszünk benne, hogy mindent megtettünk és jól csináltunk, na ekkor érdemes lebányászni a legaljáig, mert ott található az igazi meglepetés. Na mármost a műanyag és egyéb desing komposztálók éppen azon vannak, hogy ebben megakadályozzanak bennünket. Ha pedig végső elkeseredésünkben a kalapácsos-erős emberes módszerhez folyamodunk, akkor erősen csökkentjük annak a valószínűségét, hogy a drága jó komposztálónkat még egyszer az életben össze tudjuk majd szerelni.
Így aztán mindezeket figyelembe véve tehát az én “dream komposztálóm” az évek során az alábbiak alapján alakult ki:
- legyen elég nagy ahhoz. hogy kényelmesen át lehessen rakni benne az egyik kupacot a másikra vagy egy üres helyre (vasvillával, kinyújtott kézzel, egyenes derékkal-én próbáltam másképp is: biztos derék és könyékpanaszok min. 2 hétig),
- legyen könnyen mozgatható az oldala és ki lehessen szedni belőle a kész komposztot,
- elférjen mellette egy talicska is, hogy ne vödörrel kelljen ki-és behordani belőle az anyagot,
- és végezetül, azért nézzen is ki valahogy.
Bármennyire is meglepő létezik olyan megoldás, ami mindezt tudja, mégpedig a maradék raklapos-házilag is könnyedén összeállított komposztáló, ami igény (és raklap méret szerint) növelhető, könnyen szét- és összerakható, kibontható (persze csak némi edzés után mivel a raklap súlya min.15 kg vagy még több) . Szóval ezt leszámítva, egyszerűen eszményi, tartós és viszonylag könnyen beszerezhető a komposztáló elkészítéséhez (sajnos nem fizetett hirdetést olvashattok:(( ezen a helyen).
Így az idén őszre felszámoltam az összes régi típusú komposztálómat. Az egy éves kerti működés és ennek maradék növényi eredménye tudatában megnöveltem és átépítettem az egészet és mindezek közepette kihordtam az aljáról az elmúlt szezon termését. Tényleg csodálatos lett!!!
Nálam boldogabbak csak a tyúkok voltak, mert a remek komposztomban jó kis kövér cserebogár lárvákat találtam nekik, egyszerűen zseniális ez az egész:)))
Igen köszönöm, a gond az, hogy a műanyag ládám egy év alatt megsüllyed és eldeformálódik, a fából készültek pedig lécekből vannak/voltak és nem mozgathatók egyben:((
Tényleg jó dolog komposztálni és veled örülök én is.
A komposztládát pedig egyszerően le kell emelni a halomról és máris hozzájutsz az elkészült anyaghoz. Na meg átrakni sem árt néha. Vagyis leemeled és melléteszed, aztán visszarakod. Ezzel jelentősen meggyorsítod a bomlási folyamatokat.