Néhány évente feltör bennem a lelkesedés a saját konyhakert iránt. Különösen ha túl sok kertészeti könyvet nézegetek és az egész gyerekjátéknak tűnik vagy ha megnézem a Deko-n vagy a Spektrumon azokat a műsorokat, amikben a reménytelen udvarokból virágzó kerteket varázsolnak.
Gyerekkori emlékeim a paradicsom nevelésről optimisták: bárhol megnőnek, kertben vagy cserépben, nyáron csak kilépsz és a vacsorádhoz leszedsz belőlük néhányat. Ez leginkább anyukám révén történt így, aki szenvedélyes kertész volt és már a nyolcvanas években biokertje volt, mangold levest főzött nekünk saját mangoldból (utáltuk), kézzel szedette le velünk a krumplibogár lárvákat a növényekről (soha nem lesz saját krumplim) de a paradicsom, kicsi, nagy, kúszó, fürtös, koktél, óriási, piros, sárga, zseniális volt.
Az én próbálkozásaim változó sikerrel jártak. 1. Gyönyörű virággal, icike-picike zöld paradicsommal felszerelt palánták piacról, túl korán kiültetve, elfagytak. 2. Jól indult növényeknek a nyár közepén rejtélyes módon elkezdett a föld felett elkeskenyedni a szára, majd az egész elszáradt (pedig öntöztem!!!). 3. A legbosszantóbb: jól fejlődő növény, biztató pirosodó paradicsomok hirtel barnulni kezdenek és a cél előtti utolsó pillanatban elrohadnak.
Ezután néhány évet szüneteltettem a paradicsom kérdést és belenyugodtam, hogy piacon és szupermarketben, őstermelőnek látszó néninél vagy útmenti kistermelőnél ugyanazt a kemény ízetlen paradicsomot fogom mostantól venni és enni, mert ez van.
De aztán újra felébredt bennem a kiskert-ész:) köszönhetően az újabb paradicsom csodáknak: fekete, cirmos, fürtös, körte alakú, sárga koktél stb. és persze a Lucullus:) ez utóbbi divatja szerencsére leáldozóban, szerintem mindenki csak egyszer ülteti és ha tényleg terem, rájön, hogy kicsi, vastag héjú, kemény és nincs is leve, tehát minden, ami a paradicsomban nem túl szerencsés. Kisebbségi érzéssel töltenek el azok a palánta árusok is, akik mindenféle betű és szám kombinációkat írnak rá a rengeteg egyforma zöld, kis növényre és azt sugallják, ez az alapműveltség része, hogy a vásárló tudja: éppen ilyet szeretne.
A tavalyi tapasztalatom: sikerült viszonylag magasra, de nem túl magasra növőket vásárolnom, pirosak voltak és kerekre nőttek és meglepően egészségesek maradtak egészen az őszig.
De az igazságra fény derült, amikor egy szép napon pingpongozni támadt kedvük és a csalán esszenciát tartalmazó műanyag edény éppen a pingpong asztal mögötti rejtekhelyen bújdosott:)
De ekkorra már megerősödtek a növényeim és bírták vitézül a kártevők, gombák, baktériumok és egyebek támadásait, mindenesetre az idén is kipróbálom, hogy tényleg hatásos-e ez a módszer.
A másik jó tanácsot az egyik árustól kaptam, akitől a növénymagasság és gyümölcs minőség(bogyótermés) összefüggéseiről érdeklődtem. Ő csak szelíden ennyit mondott: “Hölgyem a normális paradicsom normális méretű növényen terem, ami elbírja azt. Persze, hogy karózni kell.”
A következőkben a fűszernövényekkel kapcsolatos élményeimről írok és a saját salátásomról, amiket a teraszon található cserepeimben tartok.